A Maastricht-i egyezmény 1993-ban történt életbelépése óta az EU a Közös Kül- és Védelmi politika (Common Foreign and Security Policy – CFSP) keretében Közös Biztonsági és Védelmi politikát folytathat (Common Security and Defence Policy – CSDP). A Közös Biztonsági és Védelmi Politika megvalósításáról véglegesen az 1999. évi Köln-i Csúcson határoztak. A Közös Biztonsági és Védelmi Politika keretében hozott döntések a tagországok részéről egyhangúságot igényelnek.
Az úgynevezett Petersbergi feladatokat, amelyek biztonsági, védelmi és békefenntartó feladatokat tartalmaznak, a Nyugat-európai Unió feladatköréből átvéve az Amszterdami Szerződés révén beillesztették az Európai Unióról szóló szerződésbe. Ezzel a NYEU elvesztette jelentőségét.
Az EU gyorsreagálású erői
A Petersberg-i feladatokat az EU hatvanezer fővel megalapított gyors reagálású hadereje fogja kivitelezni, amely egy év időtartamra békefenntartó és béketeremtő feladatokra használható fel. Hatvanezer bevetett katona minden valószínűség szerint kétszázezer fős ellátócsapatot igényel.
Ez nem állandó EU hadsereg, hanem kötelezettségvállalás az EU-államok részéről bizonyos körülmények között csapatok rendelkezésre bocsátására. Ebben a vonatkozásban hasonlít a NATO tagok kötelezettségvállalásához. Az EU-szerződés értelmében ennek az erőnek a bevetéséhez nem szükséges ENSZ felhatalmazás. (Lásd még: Petersbergi feladatok.)
Megjegyzések:
· Svédország és Írország úgy nyilatkozott, hogy csak ENSZ-felhatalmazással indított EU-s katonai akciókban vesz részt.
· Az első EU-s katonai művelet 2003 márciusában kezdődött (FYROM-ban, volt Macedónia) 4,7 millió euró körüli teljes költségvetéssel, amelyet a normál EU-költségvetésből finanszíroznak.
· Az EU közös kül- és biztonságpolitikája részeként indított első művelet a boszniai rendőri akció volt, amely 2003 januárjában kezdődött.
· Az EU-védelmet az EU katonai bizottsága, az EU vezérkara és a politikai és biztonsági bizottság koordinálja.
A jövő:
Az Alkotmánytervezet külön fejezetben foglalkozik a védelemmel (I-40. cikk és III-210-213.) és a fokozott együttműködés szabályainak megfelelő, közös EU-védelem kialakítására tesz javaslatot. Csak a fokozott együttműködési klauzula alkalmazása esetén kell az Európai Parlamentet informálni. Különösen Finnország volt az, amely a fokozott együttműködési klauzula és egy konstruktív tartózkodási klauzula mellett érvelt, mely utóbbi lehetővé teszi az egyes tagállamoknak, hogy úgy maradjanak távol a katonai akcióktól, hogy másokat abban ne akadályozzanak.
Azok számára, akik a NATO szerződés 5. cikkelye, illetve a NYEU szerződés automatikus közös védelmi kötelezettségéről rendelkező 5. paragrafusa szerint kívánnak együttműködni, az alkotmánytervezet egy megfelelő törvénycikkel szolgál.
Ez a javasolt cikkely, amelyet esetenként „támogató paragrafusnak" is neveznek, problémát jelent a semleges országoknak, valamint a katonai akciókból kimaradni kívánó Dániának.
Egy másik, úgynevezett „szolidaritási klauzula" is be lett illesztve az alkotmányba, amely arra kötelezi az uniót, hogy segítséget adjon annak a tagországnak, amelyet terrortámadás ért.
Kapcsolat:
http://european-convention.eu.int/amendemTrait.asp?lang=EN