Pozitív és negatív integráció
Az integrációs elmélet megkülönböztetést tesz a pozitív és negatív integráció között.
A pozitív integráció az a folyamat, amikor valamilyen magasabb rangú hatóság rendeli el a közös jogszabályok bevezetését a regionális és egyéb egyenlőtlenségek kiegyenlítéséért.
A negatív integráció pedig az országok közötti korlátok lebontására utal.
A legtöbb elméleti szakember úgy látja, az Európai Unió inkább a negatív integrációra példa, mint a pozitívra, mert forrásai meglehetősen szerények a legtöbb tagállam rendelkezésére álló forrásokhoz képest. Éves szinten az Európai Unió kiadásai az unió évi bruttó (nemzeti) össztermékének mindössze egy százaléka, míg a tagállamok éves nemzeti össztermékük átlagosan 35–50 százalék közötti részét költik el. Az Európai Unió nagyobb nemzetek feletti hatalomra és kompetenciára tehet szert, és több törvényt és jogszabályt írhat elő a tagállamokra – ezzel fokozva a negatív integrációt –, de nem áll módjában saját adóit megemelni, így nem rendelkezik semmi olyasmivel, mint egy átlagos nemzetállam.
A funkcionalista elméleti szakértők azt állítják, hogy ennek idővel változnia kell, ám mások ezzel nem értenek egyet, megkérdőjelezve az olyan nemzetek közötti szolidaritás létrejöttét, amely lehetővé tenné, hogy a gazdagabb országok és azok polgárai több pénzt fizessenek ki Brüsszelnek, amely aztán továbbadja azt a szegényebb országoknak és azok polgárainak.
Ez a másik kulcskérdés, amely megosztja az európai uniós integráció híveit és ellenzőit.
